Zsákbamacska

Zsákbamacska

„Életünkben nem tudjuk előre, milyen embereket ismerünk meg, olyan ez, mint a zsákbamacska, vagy tetszik, vagy nem.”

         Forró, augusztus végi délutánon bicikliztünk át a szomszédos faluba.  Ma kezdetét vette a három napos fesztivál utolsó napja, szokásos koncertekkel, fellépőkkel, tűzijátékkal, főtt kukoricával és persze pogácsával. Emlékszem, mama minden évben elhozott legalább egy napra, nem csak azért, hogy szórakozzunk, hanem mert már egy szokás lett belőle.

Az idei év ebben is más, Ő a barátnőivel megy kocsival, mi négyen pedig már tíz perce tekerünk az ország feltehetőleg legrosszabb állapotban lévő útszakaszán. Ha egy- egy kátyúba belelépek, nem hogy bokáig, de a vádlim közepéig eltűnök benne, de van olyan bucka is- vagy évek óta felszáradt retek-, hogy egyszerűbb még autóval is kikerülni. Rengeteg kis fekete bogár nehezítette meg utunkat, hiszen vagy az ember szembe repül egy és semmit sem lát tőle, csak a szemét dörzsöli, vagy lenyel egyet és egész úton fuldoklik a muslincaszerű szörnytől.

         Idén először engedtek el anyáék egyedül- csak a barátaimmal- a fesztiválra. Szinte láttam anyu szemében a könnycseppet, mikor barátnőmmel toltuk ki a bringákat az útra. Igen, az ő kicsi lánya lassan nagylány lesz. A korombeliek persze már rég túlestek ezen, de ez van. Van, hogy az embert 16 évesen engedik el először valahova.

         Beérkeztünk a falu központjába, az idő még mindig forró, hiába a kora délutáni óráknak. A bicikliket lezártuk a posta elé, mind a négyet együtt, remélve, hogy így az este folyamán megtaláljuk őket. A színpadon épp egy banda készülődött, gitárt hangoltak és dobot szereltek, addig a (vén)asszonykórus kornyikált viszonylag magas hangon. Semmi bajom az öregekkel, de könyörgöm, ne vállaljanak fellépéseket magas, rekedt hangon, mert a fiatalság agyrázkódást kap. Nem, nem magamból indulok ki, tekerőpartnerem, Gyuszi konkrétan befogott füllel sétált a területen, Tomival, állítólagos ivócimborájával együtt. Nem tudom, 17 évesen az embernek, hogy lehet” ivókomája” a haverja, őket biztosan hamarabb engedték el otthonról egyedül.

Az égről eltűnt a nap, de nem volt sötét. Ezért imádom a nyarat, sokáig van világos, lehetünk a barátainkkal, vannak rendezvények. Na meg szúnyog is sok van, ez kezdett el minket zavarni, így beültünk a helyi pizzázóba. Egészen idáig nem is gondoltam, hogy alkoholt igyak az este folyamán. Viszont Gyusziék kitalálták, hogy vesznek egy sört. Eddigi életemben- kemény 16 évében- nem igazán ittam ilyesmit, talán családi összejöveteleken egy pohár bort, de nem többet. Az igazat megvallva, ki akartam próbálni mitől féltenek otthon annyira, mi az, amitől annyira óvni kell engem. Másrészről,nem terveztem én berúgni, így vettem egy üveg sört. Kezdetben teljesen jól bírtam az alkoholt, viszont két üveg után a hangulatom teljesen szabaddá vált. Tudtam, hogy mit teszek, de nem az agyam irányított, inkább az ösztöneim. Így történt, megláttam Gyuszit beszélgetni valakivel a zsákbamacskás stand előtt. Hiába kérleltem Tomit, hogy vegyen nekem egy zsákbamacskát, „Semmi kedvem.”- mondta.

         A sötétben csak annyit láttam, hogy egy Gyurinál magasabb, valamivel idősebb fiú az, talán kicsit még ismerős is volt. Mire észbe kaptam volna, hogy mit cselekszem, a lábam és kezem mozgott helyettem, szó szerint a srác nyakába ugrottam. Egy mosolyt akartam villantani rá, de akkora vigyor lett belőle, hogy azt hihette vicsorgok rá. Nincs mit tenni, ha már itt vagyok- mármint a karjaiban, vigyorogva- az első dolgot mondtam, ami az eszembe jutott:

- „Veszel nekem zsákbamacskát?”- vigyorogtam rá.

Most már nyugodtan nézhet hülyének is.  Erre a legmeglepőbb választ adta.

- „Persze, mennyit?” – nézett rám nagy, kékeszöld szemeivel.

- „ Egyet.” – Nem is értettem, csak néztem, ahogy megveszi a 200Ft-os zsákbamacskát, majd felém nyújtja. Egy karkötő, egy rózsa alakú csillámos tetoválás, és egy nyalóka volt benne. Ekkor láttam meg, hogy a kezében legalább hat másik zsákbamacska van.

-„ Azok?”

- „ Nővérem és anyukám is imádja.”

- „Nem jössz pizzázni?” – nézett rá Gyuszi. Biztosan ismeri valahonnan, csak még nem tudom honnan.

-„Nem is tudom, reggel dolgozom.”- mondta Ő.

-„Naaaa.” – csúszott ki a számon és ez engem lepett meg a legjobban.

„Jól van mindjárt.”- és azzal a lendülettel elsétált egy asztalhoz, lerakta a zsákbamacskákat, és megindult felénk.

         A pizzázó földszintje zsúfoltságig telt emberekkel, ezért felmentünk az emeletre. Barátságos hely, boxok vannak kialakítva, egy csocsó asztalt is láttam a lépcső mellet. A hátsó részen egy DJ pult áll és diszkó fények vannak felszerelve, gondolom a hely másodlagos funkciója, a pizza árulás mellet, az hogy bulikat tartanak.

-„Patrícia” – nyújtottam a számomra idegen személy felé a kezem.

- „Jani”- mondta.

Az egyik boxban foglaltunk helyet öten, Tomiék szemben velem hárman. Jani a baloldalamon, de elég távol tőlem, a box sarkában ült. Ránéztem az új tagra a csapatban, biztos, hogy idősebb nálunk pár évvel. Válla szélesebb, mint a két srácé, testalkata erősebb. Egy sörét póló van rajta, de lámpát nem oltottunk fel, így csak nagyjából látom, valamilyen világosabb minta van azon. Ahogy szemmel vizslattam, észrevehette, mert rám nézett. Tekintete nem engedte az enyémet, akár hogy akartam máshova nézni, vonzotta a szememet az enyhe csillogás az övében. Egyszer csak felhúzta bal szemöldökét, és jól láthatóan végigvizslatott. Egy egyszerű spagetti pántos, narancssárgás, virágmintás felső volt rajtam egy farmerral. Leengedett sötétbarna hajam, feketének látszott a fényviszonyok miatt.

Egyszer csak egy ismerős kocogtatta meg a vállam.

-„Mamád lent vár!”- mondta majd leszaladt.

-„ Mindjárt jövök. ”- mondtam a társaságnak. Utána futottam. Mire leértem megkezdődött a tűzijáték, mama karon ragadott, hogy nézzem meg vele. Gyönyörű volt. Imádom a színeket az égen, az illatát, a hangját kevésbé, de megéri a látványért. A tizenöt perces műsor után rohantam vissza az emeletre. A boxunkra pillantottam, de egy ember hiányzott, és én valamiért csalódott lettem.

Gyuszi rám nézett és azt mondta:

-      „ A nagybátyám üzeni, hogy puszil.”